„Egyszerre arra gondoltam, hogy nincs nálam könyv. Olyan könyv, amit most jól esne olvasni. […] Egyetlenegy babérligetkönyv sincs – írja Hamvas Béla A babérligetkönyv című esszéjében.
Napfordulókat olvasva (Napfordulók. Utazások az énen innen és az énen túl, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2020) mintha a néhai mester fentebb idézett gondolata élne tovább. Alfonsín Gergely Edó nagy utazásra hív, igaz, most nem a monyókkal közösen fedezzük fel a világot, hanem önmagunk babérligetében barangolunk. A Napfordulókban összegyűjtött versek, gondolatok, vallomások két ciklust, Nyári, valamint Téli Napfordulókat alkotva arra buzdítanak: merj élni, szeretni pedig kötelező! A kötet nem varázsreceptekkel teli szakácskönyv, ami arról szólna: így meg így cselekedj ahhoz, hogy felhőtlen életet élj! Edó napfordulói olyan könyvvé állnak össze, amihez nem feltétlenül szükséges a mediterrán tájak nyugalma. A Napfordulók arra ösztönöz, vegyük észre a bennünk élő virágokat, gesztenyefákat, végeláthatatlan levendulamezőket! Tiszteljük és fogadjuk el azokat úgy, hogy közben ápolásukról, művelésükről se feledkezzünk el! „viseld, ami a tied / méltósággal, / ne panaszkodj, / ne dicsekedj, / csak mint virág a szirmát” – biztat(nak) a virágszirmok. Ez az a vers, ami felhívja figyelmünket a bennünk élő növények tökéletességére. Létezésünk babérligetkönyvének alapgondolata ez az alkotás. A már említett tökéletesség nem abban rejlik, hogy levenduláink minden időben egyformán illatoznának, esetleg ugyanolyan fehérek lennének vagy lilák. Makulátlanságuk nyitja boldogságukban rejlik, hogy képesek ott lenni a jelen pillanatban. Ez is egy feladat; megtanulni megélni a percet. Élvezni az évszakok pillanatnyi gyönyörét annak tudatában, hogy „nem vagy másnál / se több, se kevesebb, / ahol vagy, ott van a te helyed, / ahová mész, ott lesz a te helyed, / csak érezd magadban a Virágot / s a Kertet.” A kioktatás szándéka távol áll a kötetbeli tanításoktól. A könyv alternatívákat kínál fel, ezek segítségével pedig széppé tehetjük személyes babérligetünket. Az Egy tál életből arra kapunk választ, hogy az egyszerűség fontos növény, a hitelesség gyökere. Gyermekkori emlékeinek felidézésekor Edó nem hallgatja el, az élelmiszer bizony értéknek minősült. Ami manapság sok esetben evidencia, pár évtizeddel ezelőtt még ajándék volt: „Zsenge bivalyfuszulyka. Mekkora értéke volt, mert kevés volt. Mert finomabb, mint a többi. Mert jól meg lehetett fogni. Mert szép. Mekkora értéke volt az ételnek.” A visszaemlékezés nem hallgatja el, a házimunka elvégzésének milyensége és üteme nagyban függött az ember pillanatnyi hangulatától, ahogyan ez manapság is befolyásoló tényező: „Szedtük a fuszulykát, aztán bontottuk, aztán válogattuk. Hol morogva, hol jókedvűen.” Akkoriban a motiváció forrása más volt a gyerek számára. A legkisebbek nem attól villanyozódtak föl, ha a házimunkát követően szintet léphettek valamelyik online játékban, hanem ha négylábú cimboráktól kaptak segítséget: „Hol felült a macska a térdünkre, s úgy, hol csak úgy üresbe, unalmasan.” Egy biztos, a paszulyszedés több volt, mint hétköznapi elfoglaltság. Monotóniája tulajdonképpen a fiatalok látószögét bővítő tudástár: „Mindenképp alapelem volt. Táplált, összehozott, töprenkedni tanított, rácsodálkozni a színekre, a formákra, az ízek sokféleségére, hogy egy anyagból hányfélét lehet…”
Nehéz becsukni a Napfordulókat, mert olyan dolgokra ébreszt rá, amikről a hétköznapi rohanásban nem vennénk tudomást. Ennek ellenére, nem mulasztás letenni néha a könyvet, majd újra felütni valahol. Bármelyik oldalra is téved a tekintet, a bölcsességek úgy úsznak rajta, mint folyók hűvösében az öreg viza.